Menu

pecs zipernowsky

aj„Az életet már megjártam…” A Zipernowsky Diákjaiért Alapítvány kuratóriuma az Arany János (1817-1882) Emlékév tiszteletére pályázatot hirdetett az iskola diákjai számára. A beérkezett pályaműveket háromtagú zsűri bírálta el:

Oszoli Borbála, a Ciszterci Nevelési Központ Kollégiumának magyar szakos tanára,
Nyírő Gizella, a PTE Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskola könyvtárosa
Fehér Ibolya, a Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola nyugalmazott tanára

December 4-én, hétfőn 17:00 órakor került sor a Pécsi Advent keretében a Rotary-karácsony iskolánkat is érintő programjára,, amelynek keretében 2 diákunk kap Rotary-díjat:

Móga Dániel 10. C és Korán István 5/13. G osztályos tanuló. A díjazottak tiszteletére az iskola diákjai adnak rövid műsort.

Köszönjük Lerch Zsuzsanna tanárnő felkészítő munkáját.

 

Free Joomla Lightbox Gallery

zksIskolánk névadója, Zipernowsky Károly halálának 75. évfordulójára emlékeztünk november 30-án.

A programot a Diákönkormányzat szervezte Gál András tanár úr vezetésével. Az ünnepi műsort a 11. E osztály tanulói adták. A Zipernowsky család képviseletében Dr. Zipernovszky Kornél mondott emlékező beszédet, aki a családnév különböző korszakokhoz köthető írásmódjára is kitért. Az esemény koszorúzással zárult. A program keretében került sor az évforduló alkalmából hirdetett Zipernowsky pályázat eredményhirdetésére.

Számos kiváló pályamű érkezett, a pályázók a következő díjakat kapták:

Különdíj 1/13. M osztály, Zipernowsky Károly működőképes transzformátorának elkészítéséért
I. díj Pálfi Valentin 11. A osztályos tanuló Zipernowsky Károly életét és munkásságát bemutató prezentációjáért
II. díj 10. B osztály csapata, ppt bemutató
III. díj 11. E osztály csapata, ppt bemutató

Minden diáknak köszönjük a részvételt, a díjazottaknak gratulálunk.

 

Free Joomla Lightbox Gallery

A nyolcadikos tanulókkal együtt – főleg, ha egy iskolából többen is jelentkeznek – a meghirdetett foglalkozásokon szívesen látjuk tanáraikat is.

Igény esetén szakmai tanáraink szívesen elmennek bármely általános iskolába kihelyezett gyakorlati / technika órát tartani, így azok a tanulók is „belekóstolhatnak” az iskolánkban folyó gyakorlati oktatásba, akik a meghirdetett programokon nem tudnak részt venni.

A részletes programot elérhetik ITT

Fotópályázat

szorolap fotopalyazat 75